Elektronikai fogalomtár

A digitális átállásról:


  A digitális átállásnak köszönhetően hamarosan az egész ország jobb kép- és hangminőségben tévézhet, melyhez extra szolgáltatások is járnak, csakúgy, mint az elektronikus tévéújság, a műsor megállíthatósága vagy a digitális gyermekvédelmi zár.
Jó hír továbbá, hogy az átállással nem járnak havi fenntartási díjak és nem szükséges kábeltévé díjat fizetni.
Az átállás azokat érinti, akik hagyományos tető- vagy szobaantennával tévéznek, tehát nem rendelkeznek előfizetéses tévészolgáltatással.
Ők jelenleg, előfizetési díj nélkül, csak három földfelszíni sugárzású csatornát fognak. A digitális átállást követően az eddiginél több televíziós csatornát foghatnak ingyenesen ezek a háztartások.
Az első ütemben július 31-én, második ütemben október 31-én kapcsolják le az analóg adókat. A jogszabályok szerint Magyarországon 2014. december 31-ig kell megtörténnie a digitális átállásnak.
Azoknak, akiket érint az átállás ún. beltéri egységet (más néven set-top-boxot) kell beszerezniük, amelyet a hagyományos tévékészülékekhez is lehet csatlakoztatni, vagy dönthetnek úgy is, hogy új tévékészüléket vásárolnak, amely már tartalmazza a jelátalakítót (Tuner).

Az átálláshoz kapható eszközök:

Beltéri egység (set-top-box) A beltéri egység tulajdonképpen egy jelátalakító, amely a televíziót összeköti a vételi eszközzel (például műholdvevő parabolával, IPTV-vel, kábeltelevízióval, antennával), és a beérkező jeleket a TV számára megfelelő formátumúvá alakítja át. A beltéri egység feladata a fizetős (kódolt) adások dekódolása is. Beltéri egységre a műholdas és kábel-televízió, illetve IPTV adások mellett a digitális földi adások vételéhez is szükség van, ha a digitális vevőegység nincs beépítve (például régebbi televíziókba). Vannak olyan beltéri egységek is, amelyekben műsorfelvételre alkalmas merevlemezes felvevő is van. Földfelszíni digitális szolgáltatás esetén DVB-T* tuneres (jelátalakítós) TV-re van szükségünk. Már kaphatók úgynevezett IDTV (Integrated Digital TeleVision) televíziók is, melyek analóg és digitális vételre egyaránt alkalmasak, azaz mindkét típus vételhez szükséges vevőegység megtalálható bennük – ezért nem kell külön set-top-boxot vennünk. A legtöbb ilyen televízióban azonban csak a földi adások vételéhez szükséges vevőegység található meg, és e készülékek általában csak a szabadon fogható adások vételére alkalmasak.

Digitális tévézés beltéri egység (set-top-box) nélkül:

Ahhoz azonban, hogy set-top-box nélkül tévézhessünk, a tévénkben szükséges, hogy legyen megfelelő tuner* (lásd alább), amelyet annak használati utasításának elolvasásával ellenőrizhetünk. * A DVB-T betűszó tulajdonképpen a digitális földfelszíni televízióadást jelenti. A kiváló kép-és hangminőség mellett gazdaságos üzemeltetést is biztosít, hiszen nincs előfizetési díj és egyszerű tető-és szobai antennával elérhető a vétele.

TV Tuner (jelátalakító):

A TV tuner egy olyan bővítő egység, amely képes a hagyományos analóg vagy akár digitális és műholdas jeleket feldolgozni és továbbítani a televízió számára, ezzel lehetővé téve a műsorok nézése mellett azok rögzítését.

Kártya és kártyaolvasó kódolt digitális csatornákhoz:

Ahogy korábban említettük, földfelszíni digitális szolgáltatás esetén DVB-T jelátalakítós TV-re van szükségünk. Kódolt digitális adás esetén emellett szükség van a beltéri egységekben lévő kártyára is, amelyet külön kártyaolvasó modul nélkül nem tudunk a tévébe helyezni, illetve a legtöbb esetben a beltéri egység és a kártya párosítva van. (Vagyis a kapott kártya semmi másban nem működik, csak abban az egységben, amiben jelenleg van.) Ebben az esetben a szolgáltatónk ügyfélszolgálatán kell érdeklődni afelől, hogy tudnak-e beltéri egység nélkül digitális szolgáltatást nyújtani. (Ilyenkor kapunk egy tévébe helyezhető kártyaolvasót és az is lehet, hogy új kártyát.)

Tévhitek a digitális átállással kapcsolatban.

A rossz minőségű műsorvétel, a “hangyás” és csíkos képernyő, a recsegő-ropogó hang hamarosan már a múlté?
Ha rossz minőségü a vevő antenna, illetve rosszak a vételi viszonyok, akkor nem “hangyás” vagy csíkos hanem egyáltalán nem lesz kép. A digitális jelek vételéhez is jó antennára illetve kielégítő vételi viszonyokra van szükség.
Ha a panel lakásban eddig nem tudta fogni a földfelszini sugárzást, akkor ezután sem tudja fogni, csak ha vesz egy digitális erősítős antennát.
A set-top-box csak egy készüléket tud kiszolgálni. Ha olyan set-top-boxot vesz amin külön RF kimenet is van (tehát nem csak az antenna jelet engedi át) akkor egyszerre két készülékkel is nézheti vagy rögzitheti ugyan azt az adást. De a kiválasztást a set-top-box végzi ezért nem lehet más csatornát nézni és másikat rögzíteni pl.: videómagnóval.


 

 

Gyakran használt kifejezések A-Z-ig:

Analóg-digitális átalakító:
Olyan eszköz vagy áramkör, amely az analóg jeleket digitálissá alakítja át (digitalizálja).

Antenna:
Olyan, általában fémből készült eszköz, amely meghatározott tartományú rádióhullámok vételét vagy sugárzását biztosítja. Az adóantenna a beérkező elektromos jeleket alakítja át rádióhullámokká, míg a vevőantenna a rádióhullámokat alakítja át elektromos jelekké..


Beltéri egység:

A beltéri egység tulajdonképpen egy jelátalakító, amely a televíziót összeköti a vételi eszközzel (például műholdvevő parabolával, IPTV-vel, kábeltelevízióval, antennával), és a beérkező jeleket a TV számára megfelelő formátumúvá alakítja át.

A beltéri egység kimenetén általában többféle jel jelenik meg, amely lehet analóg (kompozit, S-Video, RGB, komponens), vagy digitális (HDMI). A beltéri egység feladata a fizetős (kódolt) adások dekódolása is.

A beltéri egységet az angol nyelvterületen „set top box”-nak (szó szerint: a készülék tetején lévő doboz) nevezik. A név abból ered, hogy a legtöbbször a beltéri egységet a TV tetején helyezték el (a képcsöves televíziók tetején erre bőven volt hely, szemben az újabb típusú lapos (LCD, Plazma) tévékkel).

Beltéri egységre a műholdas és kábel-televízió, illetve IPTV adások mellett a digitális földi adások vételéhez is szükség van, ha a digitális vevőegység nincs beépítve (például régebbi televíziókba).

Blu-ray Disc:
A Blu-ray Disc a legújabb generációs, nagy tárhelyet biztosító digitális optikai tárolóeszköz, a DVD utódja.

Digitális antenna:
Olyan antenna, amelyet a digitális földi műsorszórás televízió- vagy rádióadásainak vételére optimalizáltak.

Digitális beltéri egység:
Olyan beltéri egység, amely digitális földi, digitális kábel vagy digitális műholdas adások vételére alkalmas.

Digitális földfelszíni műsorszórás (DVB-T)

Olyan földfelszíni műsorszórás, ahol a műsor digitális formában – általában tömörítve – kerül átvitelre. A digitális földfelszíni műsorszórásra való átállás Magyarországon 2008. december 1-én kezdődött meg MPEG4 tömörítés alkalmazásával.

A digitális földfelszíni műsorszórás az 1990-es évek második felében indult meg Európában. Hazánkban kísérleti jelleggel már 1999-től folyt digitális földfelszíni műsorszórás MPEG2 tömörítéssel. A földfelszíni digitális adások vételi lehetőségeiről úgynevezett lefedettségi térképet tesznek közzé a műsorszolgáltatók. Magyarországon az Antenna Hungária weboldalán található meg a hazai vételi viszonyok ismertetése. Hazánkban a digitális földi műsorszóráshoz az MPEG-4 tömörítést használjuk, ezért ha televíziót, beltéri egységet vásárolunk, ügyeljünk rá, hogy az alkalmas legyen az MPEG-4 dekódolásra.

A digitális földfelszíni műsorszórás zavartalan vételéhez Magyarországon jó állapotú tetőantenna és koaxiális levezető kábel szükséges: antennaszerelők egyszerű mérőműszerrel meg tudják mérni még a televízió vagy a beltéri egység vásárlása előtt, hogy a meglévő antenna elegendő jelet szolgáltat-e.

Hazánkban a digitális földi műsorszórás egyelőre sajnos csak viszonylag kis jelerősséggel folyik, ezért szobaantennával csak kivételes esetben (az adó közvetlen közelében) lehetséges a vétel.

A digitális földi műsorszórás vételénél az analóg műsorszóráshoz viszonyítva sokkal kisebb az átmenet a jó minőségű kép és a teljes vételképtelenség között, ezért fontos hogy a kültéri eszközök (antenna, vezeték, csatlakozók, stb.) jó állapotban legyenek. Ügyeljünk arra, hogy az analóg frekvenciákra hangolt antennaerősítőket a digitális vételnél nem alkalmazhatunk, azokat át kell hangolni a digitális műsorszórás frekvenciájára.

Digitális kábeltelevízió (DVB-C)

A digitális kábeltelevízió az analóg kábeltelevízió modernebb, fejlettebb utódja. A digitális műsorszórásnak ennél a változatánál elektronikus vagy optikai kábelhálózatot használnak a fogyasztók ellátására.

A digitális kábeltelevízió vételéhez szinte minden esetben szükségünk van beltéri egységre, bár a szabadon fogható, kódolatlan adások vételére egyes televízió gyártók TV készülékeikbe digitális kábeltévé (DVB-C) tunert is beépíthetnek. A kódolt (fizetős) változat használata esetében egy dekódoló kártyára is szükségünk van, amely a jelet a televízió által fogható szabványra visszaalakítja. A digitális kábeltelevízió lehetővé teszi a nagy felbontású HDTV adások továbbítását, amelyek a hagyományosnál sokkal élethűbb, részletesebb, élesebb képet biztosítanak. A digitális kábeltelevízió – így a T-Home Digitális Kábel TV-előfizetése is – lehetővé teszi elektronikus műsorújság és gyermekzár alkalmazását, rendelkezésünkre állhat a nyelvválasztás lehetősége.

Digitális műholdas (szatellit) műsorszórás (DVB-S)

A digitális műsorszórásnak ennél a változatánál az adást műholdról sugározzuk.

A digitális műholdas műsorszórásban a földi műsorszórásnál magasabb frekvenciasávot használunk. Ennek köszönhetően az adást hordozó jelek irányítottabbak, kevésbé szóródnak, de nagyobb távolságra juttathatóak el.

A műholdas műsorszórás előnye, hogy egy műholdról lényegesen nagyobb – akár több országnyi – terület lefedhető, és a magasabb frekvenciasáv miatt több csatorna továbbítható egyidejűleg, mint a földi műsorszórásban.

A digitális műholdas műsorszórás lehetővé teszi a nagy felbontású HDTV adások továbbítását, amelyek sokkal élethűbb, részletgazdagabb képet biztosítanak. A digitális műholdas műsorszórásban az analóg műholdas műsorszóráshoz viszonyítva lényegesen több program vihető át ugyanazon a csatornán, vagy azonos csatornán akár több nagyobb felbontású (HDTV) adás továbbítható egy hagyományos analóg adás helyén.

A digitális műholdas adás vételéhez parabolaantenna, speciális vevőfej és a jelet a televíziók számára átalakító beltéri egység is szükséges.

A digitális műholdas műsorszórásban is találkozhatunk szabadon fogható és fizetős (kódolt) adásokkal. A digitális műholdas műsorszórás – így a T-Home Sat TV-előfizetése is – lehetővé teszi elektronikus műsorújság és gyermekzár alkalmazását, és rendelkezésünkre állhat a nyelvválasztás lehetősége is.

EuroScart csatlakozó

Európában kifejlesztett analóg, 21 pólusú csatlakozódugó és aljzatrendszer, melyet televíziókon, DVD-játszókon és felvevőkön, műholdvevőkön használunk. Abból a célból fejlesztették ki, hogy egyetlen kábel és csatlakozó segítségével lehessen összekapcsolni készülékeket.

Az RGB videojel és sztereó hang kétirányú átviteléhez nem kevesebb, mint 20 dugóra és aljzatra van szükség, ezt az az EuroScart egyetlen kötegelt kábel és 2 darab 21 tűs csatlakozó segítségével valósítja meg, amelyen egyszerre szállíthat többfajta videó-, hang- és vezérlőjelet.

Full HD felbontás

A HDTV szabvány jelenleg alkalmazott legnagyobb felbontású változata, amely 1920×1080 pontból álló képekből épül fel.

Gyerekzár

A digitális TV-szolgáltatás ún. gyermekzárat is biztosít, amelynek segítségével akár az összes korhatáros film megtekintése letiltható gyermekek számára, vagy elzárhatunk egyes csatornákat, fizetős szolgáltatásokat kiskorú gyermekek elől.

HD Ready

A HD Ready minősítést azok a berendezések (televíziók, projektorok, kijelzők) kaphatják meg, melyek legalább 1280×720 pixeles felbontásban képesek HDTV adások megjelenítésére. A HD Ready tévéknél nagyobb felbontást biztosító készülékeket Full HD vagy HD Ready 1080p minősítés jelöli. A HD Ready embléma garantálja a vásárlók részére, hogy az adott képmegjelenítő kiváló képminőséget fog nyújtani az új HDTV adások vétele során.

HD Ready 1080p

A „sima” HD Ready minősítés a televíziók számára csak 1280×720 pixeles felbontást ír elő. A Full HD felbontású televíziók megjelenése után azonban szükség volt egy olyan minősítésre is, amely megmutatja számunkra, ha egy adott modell ennél nagyobb felbontásra képes. Erre szolgál a HD Ready 1080p minősítés, amelyet a 1920×1080 fizikai felbontású (azaz a HD szabvány maximális felbontását megjeleníteni képes) televíziók kaphatnak meg.

HDMI csatlakozó

A HDMI csatlakozó (High Definition Multimedia Interface) olyan multimédiás jelátviteli szabvány, amely kábelkapcsolat segítségével teszi lehetővé gyakorlatilag bármilyen digitális kép-, hang- és vezérlőjel tömörítetlen továbbítását.

A HDMI csatlakozó nagy előnye, hogy úgy teszi lehetővé két berendezés összeköttetését egyetlen kábellel, hogy a felhasználónak nem kell arra figyelnie, melyik a ki- és melyik a bemenet, illetve melyik szolgál a hang és melyik a kép átvitelére. A HDMI csatlakozó alkalmas HDTV kép és nagy felbontású, akár 7.1 csatornás DVD-A vagy SACD digitális hangjel egyidejű továbbítására. A HDMI csatlakozó adatátviteli sebessége 5 gigabit másodpercenként. Bevezetése óta több továbbfejlesztett változata is megjelent, jelenleg a HDMI 1.3-as változat a legfrissebb.

HDMI kábel

HDMI csatlakozóval felszerelt kábel. Bár a HDMI kábel digitálisan, veszteség nélkül szállítja a jelet, mégis ügyelnünk kell a vezeték hosszára. Egy bizonyos határon túl (körülbelül 5 méter) ugyanis a jel sérül, és ilyen esetben nem jelenik meg kép a televízión, illetve a képmegjelenítő eszközön.

Internet Televízió (WebTV)

Az Internet Televízió olyan számítógépről, weboldalon keresztül elérhető TV műsorfolyam, amely valós időben nézhető.

IPTV

Az IPTV egy digitális elven működő televíziós műsorszolgáltatás, amely internet csatlakozáson keresztül érhető el (angolul ezt Internet Protokollnak hívják, innen az IP rövidítés). Az IPTV számos olyan szolgáltatást nyújt, melyeket a hagyományos analóg tévé nem tesz lehetővé: külső eszköz nélkül felvehetünk TV-műsorokat, filmeket kölcsönözhetünk virtuális videotékából, webrádiót hallgathatunk, megállíthatjuk az élő adást stb.

Az IPTV feltétele a szélessávú internet elérés. Bár az adatátvitel internetes kapcsolaton keresztül történik, az IPTV nem tévesztendő össze az Internet TV adással.

Az IPTV szolgáltatás igénybevétele esetén az általánosan használt ADSL modem helyett egy digitális elosztóra (ún. Home Gateway) van szükség. A készülék segítségével az IPTV beltéri egység(ek) mellett internetezésre használható számítógépet is csatlakoztathat a hálózatra. Így az IPTV – bár a meglévő ADSL kapcsolatot használja – lehetővé teszi az egyidejű internet használatot és televíziózást.

Az IPTV adásait a hagyományos képcsöves és az új lapos plazma és LCD tévéken egyaránt nézhetjük – sőt, két beltéri egység felszerelése esetén akár egyszerre két készüléken is. A csatlakozáshoz az IPTV beltéri egységen található háromfajta kimenet használható (EuroScart; S-Video; kompozit csatlakozó).

Amennyiben két beltéri egységünk van, a megállítható adás (time-shift) és felvétel funkciók csak az egyik tévén működnek – természetesen azon, melyet Ön a szereléskor kiválaszt. A beltéri egységgel egyszerre két csatornát követhetünk, illetve rögzíthetünk. Ez azt is jelenti, hogy ha egyidejűleg két felvételt futtatunk, akkor tévénken csak ezek egyikét tudjuk nézni – egy újabb, harmadik csatornát már nem.

Az IPTV műsor rögzíthető is a beltéri egységbe épített merevlemezes videofelvevővel, továbbá a korhatáros filmek letilthatók a gyermekzárral.

Komponens csatlakozó

Főként DVD lejátszók, házimozi rendszerek és televíziók között alkalmazott csatlakozó típus. Közvetlenül a képernyő vezérlésére szolgáló három jelkomponens – a világosság, valamint a két ún. színkülönbségi jel – elkülönített továbbítására szolgáló videojel szabvány.

A komponens csatlakozót eredetileg professzionális célokra használták, de a progresszív kimenetű DVD lejátszók elterjedésével a szórakoztató elektronikában is teret nyert. A komponens csatlakozó kivitelét tekintve lehet 3 RCA vagy BNC csatlakozós. A komponens csatlakozó az egyetlen analóg szabvány, amely nem csak váltott soros, hanem progresszív pásztázású videojel átvitelére is alkalmas, továbbá a komponens csatlakozó teszi egyedül lehetővé HDTV adások analóg továbbítását. A komponens videojel átvitelére a magasabb minőségi kategóriába tartozó DVD lejátszók és képmegjelenítők hátlapján három csatlakozóaljzatot találunk YUV, Color Difference (színkülönbség), YPbPr vagy Y/B-Y/R-Y, Y/Cb/Cr jelöléssel ellátva.

LCD TV

Olyan televízió, amely a képpontok megjelenítésre folyadékkristályok százezreit-millióit használja. Az LCD TV nagy előnye, hogy képernyőjén nincs fluoreszkáló festékréteg, ezért világos helyiségekben sem világosodnak ki a sötét képrészletek.

Teljes képernyős képmegjelenítés esetén az LCD TV-k fényereje is kiváló, felülmúlja a plazma televíziókét, így ideális megoldást nyújt napsütötte helyiségekben. Jelenleg az LCD televíziók képesek a legtöbb képpont visszaadására egy meghatározott képterületen, ezért az LCD TV-k szinte kivétel nélkül alkalmasak HD műsorforrások (HDTV, Blu-ray, HD kamera, HD játékkonzol, stb.) jelének megjelenítésére.

Már 66 centiméteres képátlóval is kaphatók full HD (1920×1080 képpont) felbontású LCD TV-k, melyek a jelenleg elérhető legnagyobb felbontású képeket is képesek eredeti minőségükben megjeleníteni.

Merevlemezes videofelvevő

Egyes beltéri egységekben a gyártók egy merevlemezes videofelvevőt is elhelyeznek, amely lehetővé teszi a műsorok felvételét, visszajátszását, és olyan extra szolgáltatásokat biztosít, mint a műsor megállítása vagy visszatekerése.

A T-Home IPTV szolgáltatását biztosító beltéri egységek merevlemezes felvevői például 50 órányi műsor rögzítésére képesek. Az eszköz segítségével mindössze néhány gombnyomással megoldhatjuk egy-egy sorozat részeinek rendszeres felvétele is. A rögzítendő műsorokat az ún. elektronikus műsorújságból időpont vagy program alapján lehet kiválasztani. További előny, hogy a felvételt nemcsak otthon programozhatjuk távirányítóval, hanem az interneten keresztül mobiltelefonról vagy számítógépről távolról is beállíthatjuk.

MPEG

Az MPEG – főként a DVD-nek köszönhetően – napjaink legszélesebb körben elterjedt digitális videó- és hangtömörítő szabványa.

Az MPEG szabvány változatait MPEG1, MPEG2 és MPEG4 -nek hívják. Napjainkban az MPEG2 és MPEG4 tömörítéseket alkalmazzuk televíziós és videó műsorok tömörítésére.

PAL videoszabvány

A 1967-ben elfogadott PAL (Phase Alternation by Line – soronkénti színfázisváltás) egy analóg, váltott soros, 50 Hz képfrekvenciájú, színes televíziós adásszabvány, mely Európa nagy részében elterjedt. A PAL videoszabvány Magyarországon az analóg földfelszíni adás szabványa 1996 óta.

A PAL rendszerben a képek 625 elektronikus sorból épülnek fel, de a sorok egy része csak információkat hordoz, és nem jelenik meg a képernyőn. Ezért a PAL adás egy-egy képkockája ténylegesen 576 sorból és 720 oszlopból áll. A PAL videoszabvány képfrekvenciája azért 50 Hz, mert ennyi a 230 Voltos hálózatban alkalmazott váltakozó feszültség frekvenciája is. A PAL videoszabvány valójában 50 félképből (angol nevén field, vagyis mező) áll, de ezek vagy csak a páros vagy csak a páratlan képsorokat tartalmazzák. A 25 teljes kép (frame vagy keret) ezekből áll össze.

A technika alkalmazásában szerzett tapasztalatoknak köszönhetően a PAL rendszer megjelenése az Egyesült Államokban bevezetett NTSC rendszer több hiányosságát is kiküszöbölte .Ezért a PAL norma színvisszaadása lényegesen jobb az NTSC szabványénál, amelyet éppen ezen tulajdonsága miatt az angol nyelvterületen a Never The Same Color (állandóan változó szín) névvel is csúfoltak. A PAL szabvány felbontása kb. 1 méter képátlójú vagy ennél nagyobb képmegjelenítők – televíziók, videovetítők – használata esetén nem megfelelő, és a váltottsoros letapogatásból eredő sorvillogás is erősen zavaróvá válik. Ráadásul a ferde vonalak a képernyőn jól látható lépcsősödéssel jelennek meg. E hibák kiküszöbölésére a videó specialista cégek és a televízió-gyártók különböző képjavító áramköröket alakítottak ki (progresszív pásztázás, 100 Hz, stb.).

Plazma televízió

Olyan televízió, amely az egyes képpontokat gáz hevítésével elért fluoreszkálással hozza létre. A plazma televíziók képminősége a kivételes képkontrasztnak köszönhetően kitűnő. A képernyőn megjelenített színek száma megfelelő forrás esetén meghaladhatja az emberi látás felbontóképességét. A plazma televíziók ideálisak gyors mozgások megjelenítésére, ezért kiválóak például sportközvetítésekre vagy játékkonzolok használatára. A plazma televíziók előlapján alkalmazott fluoreszcens réteg fény hatására enyhén világítani kezd, ezért elhelyezésüknél ügyelnünk kell arra, hogy közvetlen napfény ne érje a képernyőt.

RCA csatlakozó

Videó és hangátvitelre egyaránt használt csatlakozó típus, amely egy-egy aljzaton, illetve vezetéken keresztül egyszerre egy jelet továbbít.

Egy RCA csatlakozón komponens videojel, míg három RCA csatlakozón RGB vagy komponens videojel is továbbítható. A mono hangjelhez egy, a sztereohoz kettő, az 5.1 csatornás hanghoz pedig hat RCA kábelre van szükség.

RF jel

Rövidítve RF jelnek nevezzük a rádiófrekvenciás video- és hangjeleket, melyeket például tévéműsorok sugárzására használunk. Az RF jellel egyszerre több műsor is továbbítható különböző frekvenciatartományokban.

Az RF jel nagy előnye, hogy földközeli műsorszórás keretében nagy távolságra továbbítható. Azokon a műsorforrásokon, amelyekben nincs televízió tuner, (Blu-ray és DVD lejátszók, játékkonzolok) nem használnak RF kimenetet.

A műsorok vételére alkalmas berendezések (például DVD-felvevők, videomagnók) azonban rendelkeznek TV vevő egységgel, ezért találunk rajtuk RF kimenetet is. Erre azért van szükség, hogy akkor is rögzíteni tudjuk az adást, ha közben a televízión más műsort nézünk. Ebben az esetben az RF antennajelet nem csak a tévébe, hanem a DVD vagy VHS felvevőbe is el kell juttatnunk. Ez általában úgy történik, hogy az antennajelet először a DVD vagy VHS felvevőhöz vezetjük, majd innen továbbítjuk a televízióhoz egy második vezetékkel.

Set top box

A beltéri egység tulajdonképpen egy jelátalakító, amely a televíziót összeköti a vételi eszközzel (például műholdvevő parabolával, IPTV-vel, kábeltelevízióval, antennával), és a beérkező jeleket a TV számára megfelelő formátumúvá alakítja át.

Teljes (full) HD jelfeldolgozás

A jelenleg alkalmazott legnagyobb felbontású videoszabvány a 1080 képsorból álló Full HD, vagyis teljes HD. A televíziókon a gyártók Full HD, HD Ready 1080p vagy HDTV 1080p emblémával jelölik, hogy az adott készülék képes az ilyen adások eredeti felbontással való megjelenítésére.

E műsorok minden egyes képkockája 1920×1080 képpontból áll, és minden képpont egy-egy vörös, kék és zöld al-képpontból épül fel, így a teljes kép felbontása egy 6 megapixeles digitális fényképezőgépének felel meg. A Full HD felbontás nem csak a HDTV adásnál jelent előnyt, hiszen ma már többféle Full HD felbontást biztosító készüléket kaphatunk a boltokban: ilyenek például a Blu-ray lejátszók, az új generációs játékkonzolok (Xbox 360 és PS3) vagy a HD videokamerák.

Tuner

Televízió vagy rádió vevőegység. Lehet különálló berendezés (beltéri egység), de be is építik televíziókba, hifi tornyokba, DVD felvevőkbe, VHS videomagnókba, stb.

Léteznek analóg, és vannak digitális adások vételére alkalmas tunerek is. Fontos, hogy a tuner ismerje azt a szabványt, amelyben az adott műsor továbbításra kerül.

 

 

Üzenetét, kérdését felteheti e-mailben: ujpalotaitvszerviz@gmail.com

vagy a lap alján.


 


Küldjön egy üzenetet